Hazaérve abban maradtunk, hogy 20:30-kor nálunk némi vacsora, majd 22:00 óra körül elindulunk a belvárosba. Persze nem is a Melindáról lenne szó, ha a délután folyamán nem sikerült volna összeismerkednie két új arccal Szlovéniából (Nadaval és az ő férjével - és persze nem rólam lenne szó, ha emlékeznék az ő nevére is), akiket szintén meghívott hozzánk, de az érkezésük elég bizonytalan volt, mivel a férj nem érezte valami jól magát. Így 21:30 körül, mire Ferkan végre elérhetővé vált, úgy döntöttünk, hogy nem nagyon várunk rájuk és jelentős pusztítást vittünk véghez a Melinda által hatalmas lelkesedéssel készített finomságokban. (Nagyon hiányzik ám már neki, hogy vendégül láthasson titeket.) Pont miután sikerült megszereznem az utolsó falatok egyikét, érkeztek meg Nadaék :)
Végül azért csak elfogyott néhány üveg jófajta bor, plusz jelentős mennyiségű Bacardi 151 ahhoz, hogy Esztert is beavassuk a délután született tervünkbe, hogy augusztus elején az ő vendégszeretetét élvezve, Hágában fogjuk tovább ápolni a török-magyar barátságot. Szerencsére Eszti sem tiltakozott, úgyhogy komoly esély van a megvalósulásra is :)
Végül 11 után sikerült elindulni a belvárosba, ami azt eredményezte, hogy nem volt időnk megfagyni, azonnal a helyi Széchenyi teret vettük célba, ahol rengetegen igyekeztek még éjfél előtt aszfaltra vetni jókívánságaikat, újévi üdvözleteiket. Természetesen mi is szerettünk volna nyomot hagyni a 2011-es flaszteren, amihez a szándékon kívül már "csak" krétára lett volna szükségünk. Szerencsére Ferkannak a puszta valójával sikerült úgy meglepnie egy helyi kislányt, hogy az azonnal nekiadta a teljes készletét. Mondjuk tény, ami tény, ebbe a szívbe nem az én nevem került...
Az ünnepi ceremónia után természetesen idén is megvártuk a tűzijátékot, amiben most sem kellett csalódnunk. Kenték neki rendesen.
Naná, hogy előkerült néhány okostelefon is a tömegben... Bár többen 12 colos tabletekkel igyekeztek filmezni azt, amit leginkább semmivel sem lehet. Ja igen, azt hiszem ez az a rész, ami a törzsközönséget nem különösebben érdekli, úgyhogy a további technikai részletektől inkább eltekintenék :)
Miután oszlani kezdett a tömeg, életem egyik leghatékonyabban felhasznált 1000 forintjával sikerült egy teljes estére boldoggá tennem professzor Szappanyost.
Szükség is volt erre, mert az eztán meglátogatott URBAN Lounge Bar rövid időre kicsit kiélezte a feszültséget Ferkan és Melinda között, de szerencsére sikerült túllendülni a holtponton és a Champs Sport bárban előtérbe kerülő "love affair" után sem vesztette el senki a kontrollt, bár a Hammerfall klasszikusát is sikerült megidéznünk, persze csak egy újabb koktél és többszöri "Last Man Standing" felkiáltás formájában. És ha azt mondom, hogy azzal az ezer forintos Baba(szappan) mintájú villogó szalaggal egész estére sikerült őt boldoggá tennem, akkor nem túlzok :)
Az estére végül Daegu vélhetően legdrágább Norebang-jában eltöltött 60 perc tette fel a pontot.
Valamikor hajnali öt óra magasságában, számos halálközeli élmény megtapasztalás után értünk haza, szerencsére minden probléma nélkül. Az izgalmakat a taxisofőrbácsi okozta, akit galád módon képesek voltunk az út rossz oldalán leinteni... Valószínűleg ennek volt köszönhető a Luc Besson féle Taxi sorozatra jellemző tempót megszégyenítő sebesség és stílus. Miután a belvárosi utcákban ledudáltuk és megkergettük a gyalogosokat, kiértünk a főútra, ahol végre ráléphetett a gázra... Én a hatodik pirosig számoltam (nagyjából 1000 forint hosszú távról beszélünk), aztán már nem nagyon volt újdonság az egész :) De ne olyan pirosakat képzeljetek, hogy sárga, aztán piros és itt még törökösen pont átférünk, hanem olyat, hogy befordulunk az utcába aminek a végén piros a lámpa, odaérünk, 6 kötőjel 7 másodpercig türelmetlenül ácsorgunk, aztán nézés balra, nézés jobbra, majd kövér gázzal úgy kanyarodunk balra nagyívben tökön-babon át, hogy abban a kereszteződésben balra fordulni még zöldnél is tilos. Máskor nézés vagy megállás sem volt, lassítás után (100-ról 80-ra) hasítottunk át mindenen.
A villogó fejdísszel utoljára még a létesítmény portását is sikerült elvarázsolni, aki azért alaposan megnézte, hogy kik próbálnak az épületbe hatolni. Végül a Melinda gyakori "Last Man Standing" felkiáltásai között Ferkannál még nagyjából reggel 6-ig folytattuk a közös
Igen, teljesen jól látjátok... Mindezek után banánt enni butaság :)
