Nincs kolbászból a kerítés. Ha bárki azt hinné, hogy a koreai felsőoktatás szervezett és az adminisztráció pontos, akkor meglehetősen nagyot téved. Íme a kalandjaim az elmúlt két hétből, hazaérkezésemtől kezdve:
1. Ennek mondjuk nincs köze Koreához, de már idefelé a gépen az eszterházy szeletben maradt a fogtömésem. Amint leszálltam, hívtam a kolléganőt, hogy szerezzem már nekem időpontot a fancy magán fogászati klinikán, ahol spanjai vannak. Sajnos egyéb ötletem nem volt, hogy hova és hogyan sétáljak be segítségért. Nem tudom, mi a tömés koreaiul. Leszálltam kedden, szerdától vasárnapig szünet volt, de rögtön hétfőn délután bejutottam a fogászatra. Ott egy rendkívül szimpatikus asszony közölte velem, hogy a magyar fogorvosok hentesek. Azt nem mondta, de rögtön észrevettem, hogy a BMW-jének kicsit megkophatott a bőrülése és a következőt velem akarja megvetetni, mert csak úgy röpködtek a milliók a fejem körül. Abban maradtunk, hogy javítsa meg, ami fáj, aztán meglátjuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyökértelen fogamat 40 percig símogatva gyökérkelezték, miközben nekem relaxálnom kellett. A kezelés után tök elégedett voltam, hogy nem fáj, nem lüktet, minden király. Három napig volt így. Utána az a tömés is kiesett, amit a luxusprofi rakott bele. Hajlok rá, hogy tényleg bevállaljak egy BMW-t, ha ezt végre valaki rendesen megcsinálja...
2. Új irodám van. Jól hangzik és jól is néz ki! Minden új benne, számítógép, bútorok, nagyon fontosnak érzem magam (még akkor is, ha olyan koszos az ablak, hogy a szomszéd épületet nem látni... majd egyszer megjavítom. Vagy leengedem a redőnyt!). És rengeteg post-it-et és irodai cuccot is kaptam hozzá - nagy luxus egy Baján szocializálódottnak. Na most az iroda megszerzése nem volt ilyen egyszerű. Még otthon voltam, amikor kaptam egy e-mail koreaiul. Google fordító barátom segítségével rájöttem, hogy új irodám lesz. Ez eddig szuper. De a fordító azt is mondta, hogy vennem kell bútort. Rögtön utólag is megörültem neki, hogy fizettem egy plusz csomagot a finnair-nek, különben hova férne ugye a sarokasztal... Mivel úgy sejtettem, hogy a fordítás nem teljesen pontos, kértem az email küldőjét, hogy magyarázza meg mit szeretne, mert nem beszélek koreaiul, aztán így nem egyszerű. Megmagyarázta. Nyilván koreaiul. A témát ennek fényében ejtettem megérkezésemig. A szünet után hétfőn írtam email és érdeklődtem erről az iroda témáról. Kiderült, hogy tényleg új az iroda és az sem baj, hogy nem hoztam könyvespolcot, mert van benne. A rossz hír: a régiből irtó gyorsan cuccoljak át. Az én cuccaim beférnek két hátizsákba, nem gáz. Ámde az irodámban volt a magyar hallgatók teljes cucca, amit nem vittek haza a téli szünetre, feltételezhetően mivel otthon is van párnájuk, meg takarójuk. De három markos koreai legény segített áthordani minden cuccot az új irodába. Sajnos a whiteboard-om akasztói még mindig MIA, ami csak azért baj, mert így a táblát nem lehet a falra tenni. Lehet, hogy lábbal rajzoló leszek... (Ígérem majd töltök fel képeket az új irodáról, csak most nem)
3. Pénteken úgy állt a helyzet, hogy itt vagyok, van irodám, csak szerződésem meg vízumom nincsen. Ezek nélkül persze lehet élni, csak nem itt, hanem valahol máshol. Némi fenyegetőzés és könyörgés után megmutatták a szerződésemet. Jó lesz. Hétfőn pedig végre eljutottam az Immigration Office-ba is, hogy meghosszabbítsák a vízumomat. Ez olyan egyszerűen hangzik... De nem! 4 (!!!) órát töltöttem az irodában és közelében. Két kollégám kísért el (számomra is rejtély, hogy miért volt szükség kettőre, de itt az ember megtanulja, hogy kár vitatkozni és dolgokat firtatni), egy kislyány meg egy 40-es pacák, amolyan csöndes, morcos, angolul nem beszélő fajta. 1 óra várakozás után sorra is kerültem, ahol a hölgy első intézkedése volt engem megbírságolni, mert egy nappal kifutottam az időből. Ebből a szempontból az egyetem olyan mint a közútkezelő... az nem számít hóra télen, az egyetem meg nem számít arra, hogy a dolgozóval munkaszerződést köll kötni. Mindegy, a bírságos papírért fel kellett menni egy emeletet, de fél egy volt és éppen ebédeltek (?!). Ezért mi is elmentünk a kollégákkal ebédelni, ami nem volt rossz. Utána vissza a bírságos kemény nénihez. Hozzá egy szűk, sötét folyósó vezet, úgyhogy kicsit aggódtam, hogy meg is rugdosnak, hogy el ne felejtsem legközelebb a vízumot. De nem. A hölgy kemény 2 perces munkával odaadott egy papírt, hogy 100ezer genya, menjek el egy bankba. (?!). Jó, elmentünk az utca túloldalán lévő bankba. Vártam, sorra kerültem. És akkor derült ki, hogy abban a bankban csak az ő kártáyjukkal lehet fizetni. (?!) Nem baj, a pacák kihúzott a szarból, vett le a saját számlájáról pénzt. Nem égés, á dehogy. Vissza a bírságolós nénihez, papír odaad neki. Morog, biccent, akkor most megint menjünk le sorba állni. Egy kedves sárga mellényes hölgy odairányított egy számhúzó masinához. (?!) Én viszont a kolléganőt állítottam oda direktbe egy pulthoz, hogy nekem órám lesz (tényleg), nem érek rá ismét egy órát. Nem volt gond, segítettek és elküldtek egy másik ablakhoz, hogy ott meg vegyek e-pecsétet (azt azóta sem tudom mi, mert tinta nem kell hozzá), persze csak készpénzért... (?!) A pacák ismét elrobogott a bankba és megdobott még egy kis lóvéval. És ismét nem volt égés. Ezután még egy utolsó étape az eredeti ablaknál és már mehettünk is. (?!?!?!)
De az élet igenis habostorta!
Itt vagyok egy remek országban, van szerződésem, munkám, fizetésem, hallgatóim, irodám, post-it-em és fogfájásom. Az élet még mindig nagyon jó hozzám!
Remélem hozzátok is!
