2014. december 3., szerda

Majdnem vége a szemeszternek

Ezt tudom naptár nélkül is, mert jönnek a benyalós emailek szépen sorban. Jó jegyet akarnak a kis hallgatók, ezért így december közepén mindig kiderül, hogy én vagy az országban, de lehet, hogy a kontinensen a legszebb, legokosabb és a legkiválóbb tanár. Igazán nem véletlen, hogy az általam elsőként megtanult koreai mondatok egyike a "ne hazudj már légyszi".
 
A szemeszter vége a koreai óráim végét is jelenti. Jelentem: felzárkóztam. Talán emlékeztek, hogy nem kissé frusztrált engem az előző szemeszter elején, hogy a koreai csoportomban azok, akik egy vagy másfél évvel előttem kezdték tanulni ezt a nyelvet, jobbak, mint én. Behoztam őket! Csináltunk egy tesztet múlt héten és annyi pontom lett, mint a többieknek összesen. :)
 
Lassan hazamennek a cserediákok, köztük a kis franciáim is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy amikor ez bekövetkezik, nem fogok pezsgőt bontani. Mert fogok. Édesek ezek a gyerekek, de nem tudnak csendesek lenni. Próbáltam mindent a "Kérek szépen egy kis csendet" től a "kussoljatok"-on át egészen addig, hogy a két ujjamat a számba tettem és akkorát fütyültem, ami egy B középből is kihallatszana. (Az utóbbi majd 2 percig működött.) Az a baj, hogy a koreai hallgatók engem is elkényeztettek. Ha nekik azt mondom, hogy csönd, akkor csöndben maradnak. Ha megkérem Őket, hogy álljanak fel, felállnak. Ha azt mondom, hogy most láncba fejlődünk és mindenki kiugrik az ötödikről az ablakon, nem tartom kizártnak, hogy a sorbanállásig működne a dolog, talán még utána is...
 
Néhányatoknak említettem, hogy ebben a szemeszterben a csúcs órám a Cultural life in Korea (Kulturális élet Koreában) volt. Mert ugye nem vagyok koreai, ez köztudott. Tehát szeptember 5-én viszonylag lehetetlennek tűnt, hogy ebből az órából más is lesz mint vér, meg könnyek. Tegnap kaptam egy e-mailt, amelyben az egyik hallgató közölte, hogy ezért az óráért érdemes volt Koreába jönni és ez volt a legjobb órája ever. És ehhez csak pénz kellett. Panaszkodtam ugyanis a főnökömnek, hogy ez az óra szar. Ő pedig szerzett nekem fél millió koreai genyát, hogy költsem erre az órára. Szóval a sok rohadt unalmas téma kivégzése után húztunk koreai népviseletet és ittunk teát, meghívtunk egy észak-koreai menekültet és dumáltunk vele, kimchit készítettünk, taekwando-t tanultunk és holnap a final project címén kibéreltem egy cooking studio-t és ott fognak koreai ételeket főzni. Szerintem poén lesz! Végül én is egészen megszerettem ezt az órát és mindenki azzal nyekerget, hogy tartsam jövőre is. De ellenálllok: túl sok munka, túl sok pénz.
 
Szerződésem meghosszabbítása szóba került (két ajánlatom van, még gondolkodunk és intézkedünk). Annyi bizonyosnak tűnik, hogy bár hazamegyek kicsit a téli szünetben, a következő évben is a KNU-n fogok dolgozni és lássuk be, ez jól is van így. :)
 
Összefoglalva az eddigi történéseket (elhanyagoltam a blogom, tudom, tudom, bocsi, bocsi): MINDEN JÓ!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése