Hadiállapot van. Nem újdonság, szokott... Ez sem komolyabb mint a többi, majd mindenki szépen megnyugszik. Nem mondom, a meleg, mert a magas páratartalom nekem sem tesz jót, no de azért ritkán nyúlok rakétához, hogy jobb kedvem legyen. Bár sokkal kevésbé hízlalna mint a csoki, azt meg kell hagyni.
No de ilyen háborús körülmények között is dúl a nyár, meg a szerelem. Tegnap koreai órán voltam (maratoni 3 órás, teljesen kiszívott minden agyat a fejemből - nehéz szemeszternek nézünk elébe) és egy kávézóban ültünk a tanárnénimmel. Mikoris arra lettem figyelmes, hogy buborékok szállnak el az ablak előtt. Kinéztünk és egy csoport egyenbe öltözött fiúcska táncolt valami szerelmi rituálét, miközben a szemüket és csipájukat a kávézó felső emeleti ablakaira függesztették. Én rögtön kitaláltam, hogy a fiúcska túl sokat néz TV-t és így kéri meg a barátnője kezét, aki szintén a mi kávézónkban ült. Volt tánc, meg buborék, de a fiúcska elég csúnya volt... De nem volt rizikó a lánykérésben, merthát a kislány sem lesz a világ legszebb menyasszonya (mert a világ legszebb menyasszonyát ugye mi mind láttuk! ;)), de mindenesetre igent mondott, mindenki örült és az egész végzetesen koreaiassan cuki volt.
Plusz egy poén:
Ígértem, hogy visszatérek és szánok időt a blog írására, csak hogy tudjátok, hogy élek. De ennek ellenére nem számoltam be a hazautamról - mondjuk sok izgalom nem is volt benne. Az indulás szomorú volt, dehát ki ne lenne szomorú, ha a Viktor elköszön tőle (megjegyzés: az én Viktorom, nem a mi közös használatban lévőnk). De aztán nagyon nagyon sima volt az út, egy kedves japán-koreai-brazil lány ült mellettem, aki a felszálláskor elaludt, felkelt enni és egyszer kiment WC-re, összesen ennyi vizet zavart. Jappánban minden rendben volt, kivéve az adapter incidenst. Rendkívül drága szállodában aludtam ugyanis - mert az volt közel a reptérhez. Bíztam benne, hogy adnak adaptert, mert ugye a japcsik más típusú konnektort használnak mint mi. Adtak is volna 1000yen kp-ért, amivel nincs baj, csak nekem nem volt egy fitying kp-m se, gondoltam, hogy egy éjszakára csak elég lesz a varázslatos bankkártyám. Nem volt elég. Felajánlottam, hogy az adapter kölcsönzéshez nem 1000yent adok, hanem otthagyom az útlevelem (csak nem indulok tovább nélküle...), vagy bármi, de nem, megoldhatatlan volt a probléma. No ezen úgy felhúztam magam, hogy átöltöztem, magamhoz vettem a varázslatos probléma-megoldó bankkártyámat, sétáltam 2 percet és a közeli kisboltban vettem egy adaptert. Átvágtam a gordiuszi csomót... Utána visszamentem a szállodába és pörgettem látványosan az ujjamon az adaptert... ezt nektek megoldhatatlan probléma! Másnap aztán továbbrepültem fogadott kishazámba. Hipp-hopp, csak összeütöttem a bokámat (párszor) és már itthol is voltam. De azóta nyugodt mederben zajlik az élet - vihar előtti csend!
Vigyázzon mindenki magára, rám vigyáz a hadsereg, úgyhogy nyugalom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése