Boldog napra virradt ma Japánban, nemzeti ünnep van. Ez annyit jelent, hogy zárva vannak a hivatalok, többek között ide tartozik a koreai konzulátus is. Én erről mit sem tudtam, tehát a kompozás után becsaptam magam egy taxiba, aminél drágább taxiban még sosem ültem és elrobogtam a követségig. Ott állt egy kedves kis katonafiú, kérdeztem ez-é a követség. Bólogatott és karattyolt valamit japánul. Mondtam mosolyogva, hogy az igencsak fasza és megindultam a nyitott ajtó felé. Erre kitartotta elém a kezét riadtan és a fegyveréhez nyúlt. Mondtam, hogy idegeskedni nem kell, mi a nyomora? Tanácstalankodtunk egy darabig, mígy bentről jött egy kedves fickó, aki valamennyit beszélt angolul és beavatott a nagy titokba, hogy miért olyan kis kisimultak ma a japánok, nem kell ma dolgozni! Mondtam, hogy ez ultra nagy szívás, mert elvileg nekem holnap 2 órára van jegyem visszafelére... Holnap megyek a követségre, meglátjuk, hogy mit lehet tenni. Ha nem vagyok szerencsés, és általában nem vagyok, akkor itt ragadok ebben a beteg országban még pár napra. Az, hogy beteg, az csak egy dolog, de a legdrágább a világon... A pénzemhez pedig nem jutok hozzá, mert az OTP nem a legelismertebb bank a világon... Kiderül meddig lehet elélni egy liter vizen, zöld teán és másfél doboz csokis kekszen. :)A követségről eljövén észleltem, hogy alig jöttem még meg, azt nem sok pénzem van. (Ja merthogy ott derült ki a terminálon, hogy a jegy árán kívül még van KUR taxa is, amit rák....nak a jegy árára és ugyanígy lesz ez visszafelé is... ugrott 2000 jenci). Levpntam a következtetést, hogy kénytelen leszek más közlekedési eszközt választani, a taxi elég nagy luxus. Ezért gyalogoltam jó sokáig embereket megszólítva (ki mondta, hogy a japánok mind beszélnek angolul?!), míg végre megláttam egy hotelt. Oda bementem és ott volt egy fickó, akivel lehetett pár szót váltani nem japánul. Megmondta, hogy merre van a buszmegálló, mert annyit tudtam, hogy a hotelem közel van a Hakata station-höz. Tehát felbillegtem a buszra (nyilván 25 kilóval a kezemben) és elindultam a Hakata St. felé. Rohadt nagy mázli, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ültem Japánban buszon és marha nagy mázli, hogy emlékeztem, hogy mit kell csinálni, mert nagy szarban lettem volna, ha nem. Merthogy nincs buszjegy. Amikor felszáll az ember, tép egy számot és utána egy táblázat megmutatja, hogy menniyt kell fizetnie leszálláskor a sofőrnél. ezer hála és köszönet Ancsinak, akitől e tudás származik és bár megkopott a két év alatt, a vészhelyzet visszahozta. :) Nyilván a buszon csak japánul mondják be a megállókat. Mivel ez a végállomás, nem volt gond, holnap visszafelé viccesebb lesz, mert ott nem a végállomásnál kell leszállni. De legalább a busz számát és a kezdőpontot tudom, az is valami. Tehát holnap kiderül... vagy Koreából írok bejegyzést, vagy Japánból. Tudok élni... Szilvaborra nincs pénzem. :)
Aggódni azért kár, ez egy meglehetősen civilizált ország még akkor is, ha a mi fogalmaink szerint ezek a népek a legbunkóbbak az egész világon... Majd tájékoztatlak titeket a helyzetről. :9
ölelés mindenkinek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése