A keleti orvoslás bámulatos

Még be sem léptem az orvoshoz, rögtön tudta, hogy influenzás vagyok... Na jó, kezdésnek dobtam neki egy laza köhögésrohamot, hogy tudja, mi merre hány méter. De hozzám sem ért, nem hallgatott meg, nem vizsgált át, még egy térdizület-koppintásra sem méltatott. Van rá esély, hogy tulajdonképpen rám sem nézett...

No de kezdjük korábban. Kedden még megtartottam 2 míting után a kolléganő két óráját, utána beültem koreai órára, bár akkor már nem tudom mi tartotta a fejemet a nyakamon. Szerda reggel tulajdonképpen nem tudtam felkelni az ágyból. Összeszedtem magama, írtam a hallgatóimnak, hogy big sorry, de ma óra az nem lesz (életemben először). Aztán mivel előző nap úgy erőszakoskodtak, felöltöztem és elküzdöttem magam a campus-on lévő kórházig. Ezt az 500 métert kb. 30 perc alatt küzdöttem le pár pihenő beiktatásával. Odaértem a kórházba (nyilván a 3. emeleten van baszki, hogy ha addig nem köpted ki a tüdődet, akkor majd most), amikor is szembejött egy marha nagy opszojó... Mondták, hogy ha nincs alien registration card (már lennie kellene BTW), nincs treatment, illetve lehet, a fizetésem feléért... Na itt én dobtam egy lelkes opszojót és lélekben egy csomó minden mást is az arcukba. Hazaszenvedtem magam, bevettem az otthonról hozott antibiotikumot (3 napos) és egész nap aludtam. De tényleg. Ezt a nagy alvást egyszer szakítottam meg 10 szem eper elfogyasztásával...

Aztán csütörtökön kaptam a hívást, hogy akkor most regisztráltak a kórházban, mehetek a dokihoz (miért nem sikerült ez rögtön?!). Szóval ma reggel miután benéztem az irodámba (!), hogy nyomtassak valami a mai órára, megint elnyomultam a kórházba. Rögtön tudták ki vagyok és toltak be az ajtón, ahol a doktorbá a fent leírt rendkívül alapos vizsgálatnak vetett alá. A diagnózis HN8234832648635682 influenzám van. Részemről rendben. Azt mondta a bácsi no para, felír finom kis gyógyszert, elmegyek egy bizonyos patikába, kint a nővér megmondja hol van - azt beszedem azt minden jó lesz. Kérdeztem nem baj-e, hogy beszedtem egy falura való antibiotikumot, nem hatotta meg, mondta, hogy kiváló, mert az megvéd a szövődményektől. Mondjuk nem kérdezte meg, hogy bármilyen allergiám van-e. Még jó, hogy nincs.

Óra után megyek a nővérke iránymutatása szerint csak igen lassan, sok pihenővel "A" gyógyszertár felé. Azt már csak félénken jegyzem meg, hogy amit  100 méternek mondott, az kb. 300, de hagyjuk, ő biztos nem volt sportlövész. Nagy nehezen, 40 kérdés után (éljenek a humán GPS-ek) elértem a gyógyszertárba. Gondoltam, amilyen fejlett itt a tudomány (ld. diagnosztika) kézrátétel lesz, vagy belémböknek egy tűt, ami megnyit egy csakrát azt ennyi. Hát nem... Ezt a gyógyszermennyiséget kaptam:

 

5 napra

1 alkalom

 

Na most 3 napig nem sokat ettem - gyakorlatilag egyetlen nadrágom sem marad rajtam (ami azért nem rossz), de ennek a fogyási folyamatnak vége, mert ez önmagában annyi kalória, hogy minden vissza fog jönni. Ráadásul evés után kell bevenni... Milyen evés?

Ami király, hogy mostantól 2 és fél napig tudok gyógyulni, nem kell kimozdulnom, sajnos a vasárnapi piac bulit le kell majd mondanom...

Mindenesetre valószínű megmaradok, nem kell aggódni. Ami az egészben a szuper: hogy megjött a rossz, amit vártunk a sok jó után, de végülis annyira nem rossz, csak eléggé - bocsi, már vagy 4 órája nem aludtam... Ti vigyázzatok magatokra, mert betegnek lenni nem túl vicces.

Később, ha lesz energiám, töltök fel képeket a kis irodámról!