2014. március 15., szombat

Heti dózisotok belőlem

Szép jóéjt mindekinek, érkezik belőlem a heti összefoglaló. Igyekszem a lényegtelen információkat kihagyni, mert például minden reggel kávét iszom, ettől jó eséllyel senki nem rittyent be...
- Kedden lesz kész az irodám. Ez rögtön 3-al megdobta a menőségi indexemet, főleg, mert egyedül fogok enne ücsörögni. Látni még nem láttam, remélem faja lesz. Majd töltök fel képeket. Ami biztos, hogy el tudok köpni innen az épületig és egy kis tó mellett van az épület, hogy ha esetleg vizelési gondjaim lennének (ld. korábban a pee opszojó incidenst) a csobogás átsegítsen a nehézségeken. Mellesleg jegyzem meg, ha már a Ph értéknél tartunk, hogy még jó, hogy nem tegnap nézték a koleszterinemet, mert a disznók rettegtek az étterem mögött, hogy még mindig tudok-e enni. :) Örülök, hogy lesz hova bemennem dolgozni, itthon könnyebben terelődik a figyelmem a csokis hátú keksz irányába.
- Aláírtam a szerződésemet. Több pénz van benne, mint amiben megállapodtunk, de hát annyi baj legyen, nem igaz? De nyugalom, nem kell minket félteni, már elköltöttem az első fizumat fejben, minden rendben lesz itt. Sőt, ha jön Viktor is, akkor már garantált, hogy sosem gazdagodunk meg, Pityu megnyugtatására, aki szerint a sok pénz tönkreteszi a családi békét, ezért nemrég a legkedvesebb kívánságok egyikével állt elénk: "Soha ne legyen sok pénzetek!" Nincs miért aggódni, nem lesz, illetve max. 2 napig...
- Az előző hét második felében szétmítingeltem magam, illetve volt nem önkéntes része, amikor mások szánt szándékkal szanaszét mítingeltek. Még mindig nem szeretem a kosztümöt. Arról nem is beszélve, hogy durván lepotyog rólam (I LOVE Korea). Hála istennek az mítingek jelentős részében nem kellett enni.
- Pénteken a nagy vízen túli szövetséges ország egyenruhásokat tömörítő telephelyén (értitek ugye? Ki tudja, hátha megfigyelnek... :)) voltunk partiban. Röpködtek a tábornokok meg ezredesek megint. Nem volt rossz a kaja, de végülis jó sem, nem volt semmi édes és az open bar-t is lekéstük (!). Utána a főnök pecóját néztük meg, akinek a felesége durván rá van kattanva a buborékos italra, amit sziveszterkor szoktunk inni (nem árt az óvatosság...). Fájdalmasan részletes előadást hallottunk másfél órában az ő szenvedélyéről, de dugó az bezzeg nem pukkant. Édes volt egyébként a nő és a pecó sem rossz. Utána elmentünk egy salsa estre, ahol rohadt jó zene szólt és SENKI nem táncolt. Mi sem.
- A tegnapi napot (ld. szombat) azzal kezdtem, hogy drága barátaim jelentős részével skype-oltam. Hát ojjan jó volt tieket együtt látni megen a nappalinkban, hogy csak na! :)
- A következő 13 órát pedig azzal töltöttem, hogy a reménybeli partner képviselőjét hurcoltam körbe Daegu-ban. Mint már említettem egy fél disznót nyírtunk ki ketten. Bár Ő inkább a rizs vonalon mozgott, amit nem is értek... Én azt mondom az feleslegesen telít és még szívrohamot sem lehet kapni tőle. Egy laza 30 kilométert gyalogoltattam vele. Hála a magasságosnak tök jó fej, csak sokat szeret vásárolni. Én meg köztudottan nem. De azért minden rendben volt, csak megtornáztatta az agyam, hogy mindent vissza kellett számolni euróba. És mindig az volt a végkövetkeztetés, hogy "ez nagyon olcsó". Hát nem tudom, nekem az otthoni fizetésem harmada egy táskáért jelentős összegnek tűnik, de én lélekben mindig csóresz maradok. Édes volt, mondta, hogy meghívnak majd oktatni hozzájuk és kifizettetjük a repjegyet a két egyetemmel közösen. Durcáskodtam kicsit, de végül belementem, végülis a campusuk az Eiffel torony mellett van.
- Tegnapi nagy érzéseket szolgáltató élményem, hogy ismerősbe botlottam. Tudom, nem nagy ügy, otthon majdnem minden nap megtörténik. De itt 2.5 millióan élnek és én két hete költöztem ide. De annyira jó/vicces volt, hogy Young-eun is épp a belvárosban találkozott az egyik barátnőjével és mi is arra sétáltunk... Rövid dumcsi volt, a "láttad, hogy üzentem, hogy holnap délben találkozzunk?" "jajj, nem bocs, de jó nekem a dél, ott leszek". De otthonos érzés volt + ma megyünk ebédelni. :)
- A koreai nyelvvel nem sokat haladtam, a könyvvásárláson kívül, mert ugye hétfőn és kedden a kolléganő 3 óráját fogom megtartani. De mindengyiken ugyanazt fogom csináltatni a hallgatókkal, csak 3 különböző változatban. Az én óráim rendben vannak, bár be kell vallanom, hogy a pénteki IT-s órán nem életem legjobb teljesítményét nyújtottam, mert kissé (na jó, rohadtul) dekoncentrált voltam. Igyekszem, hogy holnap jobb legyek.
- Csütörtökön jön a rohadt gyorsan, rohadt sokat beszélő lengyel kolléga. Részben nekem kell gardírozni. Felvitte az isten a dolgát, mert rektor-helyettes lett. Remélem ettől most nem elviselhetetlenebb mint eddig. Vasárnap ismét piac-túra lesz, úgy tűnik én vagyok az ügyeletes mostanában. Jön egy kedves kolléganő a ködös Albionból a napos Daegu-ba. Még szerencse, hogy őt is nagyon kedvelem. Tegnap a piacon kétszer is meghallgattam az idős néniktől, hogy ilyen szép vagyok, tehát nem bánom, hogy jövő vasárnap is menni kell. :)
Jesszusom, megint teleírtam a netet, bocsi, bocsi, bocsi. Mindenki legyen jó és ossza meg velem a saját híreit! Nagy ölelés...

2 megjegyzés:

  1. Aszta, le vagyok maradva... látom, sűrű olvasással kell töltenem az éjszakát :-)

    VálaszTörlés
  2. Dehogy kell, összefoglalom neked: minden király! :D

    VálaszTörlés