A kollégák

Még mindig szeretem őket, de majdnem mindegyik deficites kicsit...

Hyerim: Philip csaja és mindig megbetegszik, ha munka van. Kicsit érzékeny lehet a hidegre vagy mi. Nem gondolnám, hogy leesik az aranygyűrű az ujjamról, ha kajás dobozokat pakolok, de azt sem gondolnám, hogy ez az én dolgom...

Philip: Kicsit nehezen tűri a stresszt. Amikor sok van belőle, akkor ad nekünk is. Rémisztően idegesítő ahogy csapkod össze vissza, sóhajtozik és bevágja az ajtót percenként 4-szer úgy, hogy kiesek a bugyimból (Jajj, megint a bugyi, bocsi...). :)

Mani: Nehezen tudom hova tenni. Teljesen meg van győződve róla, hogy minden koreai lány odavan érte és azért dörgölőznek hozzá, mert flörtölni akarnak. Nem volt szívem elmondani neki, hogy szerintem a lány simán le akart szállni a buszról és Mani az ajtóban állt. Ennek fényében hozzám is dörgölőznek a lányok és hát erre kevés okuk van... A fiúk nem dörgölözős fajták hál istennek, még zavarba hoznának. Viszont türelmük az nincsen, úgy rúgnak rendszerint le a buszról, hogy csak úgy csattanok. De kezdek felzárkózni! :) Az van, hogy túl udvarias vagyok Koreához. Itt 48 millióan élnek és kicsi az ország, tehát az nyer, aki életben marad! Ökölharcra fel! Ha előreengeded a szemmel láthatóan állni alig képes nyugdíjas nénit, kiestél a játékból! Érdekes. Illetve a másik alapelv: mindig van még hely és el lehet odáig jutni. Nem kiabálunk hátra, hogy húzódjanak beljebb a kedves utasok, egy nagy francokat: stage divingolunk bele a tömegbe. Kell venni egy nagy levegőt, könyök előre és bele a tömegbe. Tegnap párszor utaztam csak buszon, de kék zöld folt mindenem. Többek között a fejem. A koreai buszok nincsenek felkészítve magas emberekre. A kapaszkódó műanyag basz folyamatosan vagy a homlokomat vagy a tarkómat veri a kanyarban... bosszantó, de minden jel szerint túl fogom élni! :) Hazafelé taxival gyöttem és szépen el tudtam mondani, hogy hova igyekszem, illetve megállítottam szépen a bácsit, amikor tovább akart vinni mint az úticél. Félreértések elkrülése végett: koreaiul beszélve állítottam meg, nem ököllel.

Mani másik ötlete, hogy nagyon okos és sokkal jobban teljesít az angol nyelvű órán, mint a koreaiak. Nem tudom, hogy hogyan nem tűnt fel neki eddig, hogy neki az anyanyelvén kell jól teljesítenie. A koreai órákon nem ekkora király a csávó... Múltkor tanácsokat adott, hogy hogyan kell cikket írni. A tételek száma a publikációs listáján: nulla. De mondjuk jóindulató és kedves, azon kívül, hogy túl magasra rakja magát a táplálékláncban, nincs baj vele. Tegnap elhozta a barátnőjét a vacsira, nagyon helyes kis nő, nem is értem a választását, olyan sok a helyes koreai fiú.

Profmúni: kemény arc. Elérhetetlen, sosem tudni, hogy hol jár. Viszont mindig megköszöni a munkát, és elvileg fizet. Gyakorlatilag nem biztos. Szerdán ugyanis felhívtak, hogy miért nem fizetek a szállásért. Mondtam, hogy fizetnék én, de kellene valami számlaféle, amivel becsattoghatok a bankba. Mondták jó. Másnap reggelre MINDEN postaládában volt egy invoice, kivéve egyet: az enyémet. Ráadául ezt múninak kellene fizetni, de még nem virította a lóvét... Kedden kinyomom belőle. Azért kedden, mert hétfőn szünet van. Isten és az összes szentek áldják meg a koreai alkotmányt!

Hó: semmit nem változott, beszél hülyeségeket össze meg vissza, olyan unalmas, hogy esküszöm vissza kell térnem a középiskolás matekórához és körzővel szurkálni az ujjamat, hogy ne aludjak el. A jövő héten nem lesz, akkor majd én okítom a kis nebulókat, akkor majd kapnak egy kicsit a jóból. :) Washingtonba megy a rohadék, ami még rosszabb, hogy november végén meg Genf-be. Nem fair, hogy ő megy én meg maradok... De lesz ez még másképp is, csak kicsit meg kell öregednem.

Szerintem mindent elmeséltem ami a héten történt... Veletek mi történik mostanság?